A svájci frank, az euro és a japán jen mind gyakoribb szereplői a pénzügyi híreknek és ez nem véletlen. A történelem során már számtalan esetben láthattuk, hogy a séma gyakorlatilag mindig ugyanaz: egy hosszan tartó növekedési időszakot a stagnálás követ, majd a gyors összeomlás. Ezt a nemkívánatos folyamatot megelőzendő idén már 23 ország jegybankja csökkentette az irányadó kamatlábat annak érdekében, hogy a valutaleértékelődéssel segítsék az országuk exportját, ezáltal a gazdasági folyamatok fellendülését és így minél nagyobb versenyelőnyre tegyenek szert.

Az Európai Központi Bank által meghirdetett likviditásbővítő program, melynek lényege az  élénkítés, a mennyiségi lazítás és a jegybanki eszközvásárlás is azt a célt szolgálja, hogy a valuták leértékelődésével az adott országok exportját élénkítse, az eurózóna elkerülje a deflációt, az infláció visszatérjen a 2% alatti célhoz, növelje a belső keresletet és a banki hitelezéseket.

Japánban jelenleg a jegybank vásárol fel minden egyes államkötvényt, mivel nem igazán akad vevő rá, ráadásul már az adóbevételek 43%-át költik kamatokra. Eközben a kötvényekre fizetendő kamat 0% közeli mértékű. Hasonló problémákkal küzd az Egyesült Államok is, akik nem haboztak a mennyiségi lazítás (vagyis a pénznyomtatás) és a fiskális ösztönzők bevetésével, ezáltal hamarabb kilábaltak a pénzügyi válságból, szemben Japánnal vagy akár Európával. Ebből a kézzel fogható végeredményből született az a megállapítás, hogy a megszorításokkal szemben sokkal sikeresebb válságmegoldás a lazább monetáris politika.

A jegybanki beavatkozásoknak a következménye az árfolyamok gyengülése. Ez egyrészt serkenti a kivitelt, élénkítheti a gazdaságot, másrészt drágítja a behozatalt, tehát mérsékli a deflációs veszélyt. A főbb kereskedelmi partnerek és versenytársak valutái viszont felértékelődnek, vagyis a hatás fordított. Erre leginkább a kamatcsökkentés, a lazább monetáris politika és a szigorúbb költségvetési politika a válasz.

Utoljára a nagy Gazdasági Világválság idején, az 1930-as években lehettünk szemtanúi hasonló valutaháborúnak. Akkor a valuta-leértékelődések kioltották egymást, nem hozták meg a várt vagy remélt gazdasági következményeket az egyes államok szintjén, viszont az átváltási árfolyamok folyamatos ingadozása negatívan befolyásolta a globális kereskedelmet.

Jelen pillanatban ott tartunk, hogy nem az előállított termékekkel próbálják meghatározni az exportot, hanem a pénznyomtatás gyorsaságával. Ez pedig előre vetíti a konfliktusok elmélyülését. Érdemes azonban észben tartanunk azt a tényt, hogy az egyes államok jegybankjainak elsődleges feladata a gazdaság támogatása, amihez egy megfelelő eszközük az árfolyam.

A Fed felhagyott a további pénznyomtatással, az amerikai dollár nagyon megerősödött az utóbbi hónapokban és szakértők szerint nem elképzelhetetlen az sem, hogy 2015 végére már akár 1:1 arányban válthatják az euróval. Hasonló esetért egészen 2003-ig kell visszatekintenünk.

Mindenképp érdemes azonban számolni a jövőben a kínaiak egyre erősödő fizetőeszközével is, a jüannal. Az amerikai dollár sokat vesztett az elmúlt 15 évben a tartalékvalutai szerepéből. Bár a jüan még nem alkalmas ennek a pozíciónak a betöltésére, de Kínában aktívan dolgoznak rajta, hogy a jövőben ez megváltozzon.