Mindent bele! …vagy mégsem!? – avagy: All Risk vagy Per Risk biztosítás?
A nevesített kockázat (Per Risk biztosítás) azt jelenti, hogy a feltételben felsorolt káreseményeket fizeti ki a biztosító, amely káresemény nem található a leírásban, az a biztosító számára nem káresemény, tehát nem is térítendő.
Az összkockázatú szerződések esetében a biztosító ellentétes módon jár el. Azt mondja: minden váratlanul és előre nem láthatóan bekövetkezett kár fizetendő.
Mesébe illő történet is lehetne… Akár azt is gondolhatnánk, hogy elment az biztosító összes józan esze, sőt azoknak az ügyfeleknek is hibázik valami a fejébe, aki nem ilyen biztosításért áll sorban. Na, azért ne gondoljuk, hogy a biztosítók jótékonysági alapon fognak ezután működni és az összes belvárosi palotájukat eladva kiköltöznek a külvárosi panel negyedekbe.
A titok az imént említett feltételekben rejlik, ugyanis itt is találunk egy felsorolást. Ebben az esetben azokat az eseményeket részletezi a biztosító, melyek bekövetkeztekor nem fizet. Ezek a kizárások. Tehát ha valamely esemény leírása nem szerepel a kizárások között és megfelel az alap kitételnek, hogy váratlanul hirtelen következik be, akkor káreseménynek minősíthető. A kizárások felsorolása nem különösen rövid lista, de a legtöbb pontja teljesen érthető a biztosító szempontjából, hisz nem akarnak a külvárosba költözni. A kizárások többsége megegyezik, vagy nagyon hasonló az egyes társaságok feltételeiben, de találhatunk néhány fontos eltérést is, csak érdemes lenne elolvasni a mindent tudó feltételt, vagy hozzáértő szakember segítségét kérni.
Lássunk néhány példát a kizárásokra:
- A szerződő által saját magának okozott kár
- Természetes elhasználódás, kopás
- Hatósági bírságok, büntetések
- Információs veszteség, vírusok okozta károk
- Háborús és harci események, terrorizmus
- Sztrájk, lázadás, felkelés
- Nukleáris energia hatásai
- Vulkáni tevékenység
A felsorolás nem teljes, egyes elemei speciális kiegészítő biztosításokkal kiválthatók.
...és most lássuk, mi mindent tud az All Risk biztosítás!